Általános
Információk:
oszake@gmail.com
OSzAKE hivatalos facebook oldala   |   hivatalos facebook esemény
 
  Szikszainé Vári Erika (főszervező)
seiyachan7@gmail.com
 
  Szikszai János (webmester)
ceekay@freemail.hu

 
Az eseményről: Az OSzAKE rendezvénysorozat 2009-ben indult útjára. Az évek során több csoport dolgozott együtt az egykor még ötletként induló vállalkozás megvalósításán, mára az eredeti ötletgazdák közül a Debreceni Anime Egyesület vállalja magára ezt a feladatot.
A debreceni találkozó tagjai – a meet-esek – amatőrként, szakirányú végzettség és tapasztalat nélkül, de annál több elszántsággal vágtak neki az első OSzAKE szervezésének. A cél az volt, hogy a különböző szubkultúrák kedvelői (anime és manga rajongók, szerepjátékosok, a sci-fi és fantasy világa iránt érdeklődők, stb.) a Tiszán innen is találkozhassanak, ismeretséget és barátságot köthessenek egymással, részt vehessenek többféle programon egy szervezett esemény keretein belül.
A klub tagjai összefogtak, és közös erővel dolgoznak mai napig azért, hogy az OSzAKE vendégi minden évben jól érezzék magukat. Teszik mindezt a jó hangulat jegyében önként, saját szabadidejükben, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. (A weboldal, a szóróanyagaink, az arculat, a dekoráció az iskolában, mind a saját munkánk gyümölcsei, legjobb tudásunk szerint mindent megpróbálunk a csoporton belül magunk megoldani, még ha kétkezi munkáról is van szó.)
Az első alkalomtól kezdve folyamatosan próbálunk újabb és újabb programokat szervezni, hogy a rendezvény éves fix elemei mellett frissítsük a kínálatot az érdeklődők számára. Évről-évre keresünk meg olyan csoportokat és személyeket, akik valamilyen módon beleillenek abba, amit képviselni szeretnénk. A merev korlátok helyett nyitunk az újdonságokra, és ha valaki szeretne nálunk bemutatkozni, arra természetesen adunk alkalmat.
Az évek során a fellépőkkel, előadókkal, árusokkal és a többi általunk meghívott vendéggel kialakított kapcsolatunk sok esetben mélyebb egyszerű szakmai kapcsolatnál. Ebben az is segít, hogy ezek az emberek a barátaink, tanáraink, vagy valamely harcművészet, szerepjátszás, animék, a japán kultúra iránt elkötelezett személyek velünk együtt dolgoznak az általuk képviselt műfajok népszerűsítésén, így segítve a szervezetünk munkáját. A rendezvény azért is sikeres, mert a megjelenést a meghívottak többnyire ingyen vagy igen kedvezményes áron vállalják el (amiért mai napig nem lehetünk elég hálásak).
A bevételből néhány nagyobb költség (mint például a terembérlet, vagy az ajándéktárgyak és nyeremények) kifizetése után a fennmaradó összeget a következő OSzAKE-re tesszük félre és ebből finanszírozzuk az új programokat és szükséges fejlesztéseket.
Ma már tapasztalatokkal és értékes ismeretségekkel, kapcsolatokkal gazdagodva vágunk neki a szervezésnek, ugyanakkor iskola, munka, család mellett most is megesik, hogy néhány dolog nem úgy sül el, ahogy mi szeretnénk, még ha mindent meg is teszünk érte.
Talán ez az összefoglaló segít együtt érzőbbnek lenni, amikor néha kisebb gondok adódnak, csúszik egy-egy program, vagy nem működik együtt velünk a technika.

Köszönet azoknak, akik elolvasták!

A jövőben is mindenkit szeretettel várunk, családias hangulatú ifjúsági rendezvényünkön, az OSzAKE-n!